Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TAKÁCS Antal emlékére

 

szerkesztés alatt 

 

 

 

 

"Nem az a halott, kit a sír göröngye fed be,

 Az a halott, ki régen el van feledve."

 

 

 

  

TAKÁCS ANTAL

1934.  -  2010.

 

 


 

 

Töle - Róla

img-1394.jpegTóni mondásai:

Aki csutakol, az nem lovagol. Aki lovagol, az nem csutakol. (Fiatalabbaknak: csutakolás a két kézben egy-egy maroknyi szalmával történő lóápolás, ledörzsölés.)

Tisztességgel elérhető legmagasabb rendfokozat: az alezredes. (Magyarázat: csak eddig lehet a szamárlétrán előrejutni, ezredesi és tábornoki rendfokozatokba már a főnökök "támogató segítségétől" függ az előléptetés.)

Ez pettymeg, ezt másképp kell számolni. (Ki ismeri a hozzátartozó történetet?) (Tudja valaki pontosabban idézni a mondást?)

A veréb nem énekesmadár, a vegyész nem ember. (Valamilyen értekezleten véleménykülönbség alakult ki közte és a vegyész kisVH-sok között. Erre mondta.) (Tudja valaki pontosabban idézni a mondást?)

Ha nem érsz haza idejében, a "tisztességre", a "gyalázatra" már ráérsz hazamenni.

img-1403.jpeg

Amikor valamilyen lehetetlen dologról volt szó: "Ez olyan, mint a Gedai kutyája."  Magyarázat: a Gedai Bandi olyan kutyát szeretne, hogy olcsón vehesse meg, a tartása szinte ingyen legyen, és a kölykeit nagyon drágán tudja eladni. (Személyesen megkérdeztem Bandit, és tagadta, hogy mondott volna ilyet, de elterjedt róla.)

Ennek is olyan mindegy, mint a szélső háznak.

Tanult embernek párja nincs! (Nem dicséret!)

Két rossz közül kellett választani. Tóni kifakadt: "Nehéz választani a kolera meg a lepra közt!"

Az érték alapú árak hiányának gyönyorű példája, hogy egy zsömle is 40 fillér, és egy doboz gyufa is 40 fillér.

Árakkal kapcsolatos másik mondása: kell árulni 1000 forintos téli kabátot, de kell árulni 100 000 forintos bundát is. (Természetesen ezek rég-régi árak, amikor még 2700 Ft volt a havi keresetem, és tényleg 40 fillér volt egy doboz gyufa és egy kifli vagy zsömle is.)

Az egyetlen, amit úgy adhatok neked, hogy én is megtarthatom, az a szavam.

Tónitól hallottam: A székely góbé állatkertbe megy a fiával. A teknősbékánál a fiú megkérdezi: -Hát ez meg micsuda, Idesapám? - Fiam, ez vagy valami, vagy megy valahová.

img-1328.jpegA székely góbé kucsma nélkül áll a nagy hidegben az utcán. Arra jön a komája. - Hallja kend, mit áll itt hajadonfővel ebben a hidegben? - Otthon ráncba szedtem az asszonyt, de most kéne egy bátor ember, aki ki merné hozni a kucsmámat.

Házi tolmácsaink fordítottak egy tanfolyamon. Egyszerűen megoldották, ha valamit nem tudtak magyarul. (Mentségükre: nem is voltak szakfordítók.) Pl. "Ezt a folyamatot szekundaméterrel mérjük." Tóni morfondírozott félhangosan: Szekundaméter, szekundaméter,... Látszott, hogy nem tetszik neki valami. A tanfolyam ment tovább. Néhány másodperc múlva Tóni felkiáltott: "Stopper!"

Tóni a tanfolyamon sokat kérdezett, ezzel gyakran zavarba hozta a fordító lányokat, akik ahogy már említettem nem szakfordítók voltak. Tóth Lászlóné, Erzsike a lányok főnöke ugyan nem értett semmit a tanfolyam témájából, de úgy érezte meg kell "védenie" a lányait: "Takács elvtárs folyton zavarja a tanfolyamot. A többiek mindent értenek, egyedül Takács elvtárs akadékoskodik állandóan." Tóni csak nyelt egyet, közismerten udvarias természete miatt nem küldte el sehova. A többiek persze nem azért nem kérdeztek, mert mindent értettek, hanem azt az elvet követték, hogy hallgatni arany, illetve ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Nem akarták elárulni magukat. Tóni viszont azt vallotta, aki sokat tud, az nyugodtan elárulhatja, ha valamit nem tud, és nem kell szégyelnie ha kérdez.

Tónitól hallottam: Tóni vezetésével javítás folyik. Szkóp és sok más műszerrel felszerelt gurulós mérőtorony segítségével. Már fél órája vizsgálódnak, amikor arra sétál Rajos Sándor ovh, és rábök az egyik alkatrészre: "Ezt cseréljék ki!" Azzal továbbsétál. Többen nagy tételben mertek volna fogadni, hogy azt sem tudta trafó vagy kondi, amire mutatott. Folyt tovább a mérés. Fél óra múlva kiderült, tényleg az volt a hibás (trafó), amire Rajos rábökött. Tóni majd szétdurrant.img-1419.jpeg

Szeretve tisztelt főnökeink "jutalomként" Tónit nevezték ki a vidékre járó csoport vezetőjének, és engem a csoport javító mérnökének. Hűvösvölgyi száműzetésünk idején a vidékre járáshoz, ha "csak" az állomások és berendezések rendszeres ellenőrzéséről, karbantartásáról volt szó, még autót se nagyon kaptunk. Néhányszor vonattal utaztunk, vagy saját autóval. Ebben az esetben el lehetett számolni a vonatjegyek árát. Egyszer sötétedés utáni kötelező fóti elfoglaltságunkat követően kellett vidékre, a Mátra aljához mennünk. Tóni, mint a csoport vezetője felajánlotta, hogy elvisz minket az ILJUSIN-nal. (Somlai Jánostól vásárolta az IL rendszámú öreg 1200-es Zsigulit.) A Gödöllő környéki mellékutakon akartuk elérni a 3-ast (M3 még csak tervekben volt). Sötét volt, köd volt, semmit sem láttunk, még az utat se nagyon. Egyszer utolértünk egy halvány stoplámpát. Tóni: "Ez biztosan helyi lakos, ismeri a járást, követem, majd vezet minket." Így mentünk hosszú kilómétereken keresztül egy segédmotoros kerékpár után.

Tóni szeretett lottózni, és erre a játékra mindenkit igyekezett rábeszélni, lottózó csoportokat szervezett. "Ha 5-6 fő összejön és heti 100 Ft-t összedob (ez még a 3.30-as szelvényár idején volt) akkor 20 számot img-3131.jpegkiválasztva és a kombinációs játékot figyelembe véve, ha a kihúzott öt számból négy az általunk kiválasztott 20 szám közt van, akkor legalább egy hármas találat biztos". Ehhez hasonló hatalmas nyerési lehetőségekkel kecsegtetett. Hosszú időn keresztül együtt játszó csoportjai voltak, de engem soha nem sikerült erre rábeszélnie. "Béla, Béla majd meglátod, irigykedni fogsz a hatalmas nyereményeink miatt. Hogy tudd, mikor irigykedj, neked is veszek a nyereményből 10 dkg kókusztekercset." Ez a kecsegtetés változott. Ha jól viselkedtem: "Nem 10, hanem 20 dkg kókusztekercset kapsz." De volt olyan ténykedésem is, amikor elhangzott: "Béla, Béla nem kapsz kókusztekercset." Valószinüleg többet viselkedtem helytelenül, mert soha nem kaptam kókusztekercset. Arra nem is merek gondolni, lehetséges, hogy soha nem nyert a "lottó kollektíva"?img-3140.jpeg

Tóni szeretett és tudott sakkozni. Bárhol, bármikor, bárkivel hajlandó volt sakkozni. Engem is többször kapacitált, de sokáig nem játszottam vele, mondván nem szeretek sakkozni. Egyszer egy vidéki "kirándulás" alkalmával nem tudtam kitérni előle. Este a "szállodában" leültünk sakkozni. Az első parti elég hamar végetért, és nyertem. Cukkoltam: "Tóni, úgy látom nem vagyunk egy súlycsoportban, én nem játszom veled többet. " Sose felejtem el az arckifejezését. Muszáj volt tovább játszanom. Csak akkor nyugodott meg, amikor egymás után tízszer megvert. Akkor derült ki, hogy valójában nem tudok sakkozni, jóformán csak a lépéseket ismerem. Így amikor lépkedtem, Tóni nem értette mit miért léptem, és valami komoly kombinációt feltételezett a lépéseim mögött, így nézhetett el valamit, aminek következtében mattoltam az első partiban. De a tíz vereségem után már elhitte, hogy nem tudok sakkozni, és többet nem ígyekezett rávenni a sakkozásra.

Legendás volt a Tóni - Dobozi Zsiga közötti sakk küzdelem. Zsiga könyvelte az eredményeket a sakk-vászon hátlapján. Elég egyéni volt a nyilvántartás, mert ha Tóni nyert néhány partit, akkor "rossz hangulat", "indiszponáltság" miatt az eredmény nem került rögzítésre, mert nem érvényes, de ha Zsiga nyert, az mindig rögzítésre került. Zsiga sokszor cukkolta Tónit sokféle "beköpésekkel" a játszmák alatt, de Tóni végtelen nyugalommal tűrte. Egyszer hallottam csak visszalőni, és ebben az egy esetben hallottam Tónitól régi szóhasználattal élve nyomdafestéket nem tűrő szavakat használni. Zsiga: "Nagy a hasad Tóni!" Tóni: "Tudod-e hogy miért?" - "Nem." - "Hogy neked kényelmesebb legyen, meg tudd támasztani a homlokodat, amikor ...". Zsiga nem tudott replikázni.

Tónitól hallottam (mert magam nem vettem részt azon a bulin, ahol az eset történt): Kakuk Jenő akkor éppen alosztályvezető volt (mert külön alosztály volt a lányoké, és a vidékre járó társaság) és Tóni volt a helyettese. Egy ünnepség után valamelyik vendéglátóipari egységben tartott összejövetelen az asztal végéről (8-10 méterről) a többiek feje felett Gedai Bandi átkiabált Jenőnek: Tudod-e Főnök, hogy melyik a legokosabb állat? - Nem. - Hát a kakukk, mert ki tudja mondani a saját nevét. - Tóni mesélte, hogy három évig nem tudott a Bandinak jutalmat adni, mert Jenő mindig kihúzta a listáról.

Friss házas voltam, amikor egy zápor bekergetett minket a Jászai Mari téri aluljáróba a Pozsonyi utca felöli végén. Olyan sokan voltunk, hogy az egész aluljáróban sürűn egymás mellett álltak az emberek. Amikor körülnéztem, láttam, hogy Tóni kb. 15 méterre tőlünk, a villamos feljárónál áll. Intettem neki, visszaintett. Ha nagyon akartam volna, odanyomakodhattunk volna hozzá a feleségemmel, de nem akartam, pontosabban mondva, nem mertem. Hogy miért, azt a következő bekezdésben mesélem el. Így csak álltunk, időnként integettünk egymásnak. Amikor elállt az eső, kezdett oszladozni a tömeg, Tóni felment a villamoshoz, mi pedig a Szent István körút üzleteihez mentünk fel. Nem szégyelem bevallani, nem mertem a feleségemet kitenni egy Tónival folytatott, hétköznapinak sosem nevezhető, különleges beszélgetésnek. Miért? Íme:

Valamilyen összejövetelen, talán hétvégi sportnapon Tóni beszédbe elegyedett Porga Bandi feleségével. Néhány perc után elkezdte az egyik szokásos mondókáját: "- Nem igaz, hogy a Bandi nagyon sokszor panaszkodik a melóhelyen a felesége főztjére." Majd még néhány közömbös, udvarias mondat után elváltak. Hétfőn Bandi nagy mérgesen számon kérte Tónitól, miket mondott a feleségének, mert egész hétvégén állt otthon a balhé, hogy Bandi elégedetlen a főztjével, ráadásul ezt a kollégáival tárgyalja ki. Toni védekezett, hiszen azzal kezdte a mondatát, hogy NEM IGAZ. 

Szóval ez a történet jutott eszembe az aluljáróban, és tudtam, hogy a feleségemet is be tudná palizni valamilyen hasonló dumával, mert még számtalan ötlete volt kimeríthetetlen tarsolyában. Feleségem pedig akkor még nem szokott annyira hozzám, hogy ne adjon hitelt egy ilyen dumának. Ezek a szövegelések tulajdonképpen a feleségnek való hölgyek kiválasztására szolgáltak. Ugyanis Tóni véleménye szerint csak olyan nőket szabad elvenni, akikről lepereg az ilyen provokáció, illetve van annyi eszük, hogy ne a szövegre figyeljenek, hanem a lényegre: NEM IGAZ.

Másik ötlete volt Tóninak a megfelelő feleség kiválasztására: Abban az időben még ismeretlen volt a központi zár az autókban. Kulccsak kinyitjuk a hölgynek az anyósülés ajtaját, beszáll, becsukjuk az ajtót és átmegyünk a soför oldalra, hogy azt az ajtót is kulccsal kinyissuk. Ha ezalatt a hölgy nem nyúl át a másik ajtóhoz, és nem húzza fel a záró gombot, akkor attól a hölgytől gyorsan meg kell szabadulni.

A következő történetet én meséltem el Tóninak, de nagyon tetszett neki. (elnézést az orosz vers átírásáért) Puskin egy nagy társasággal vacsorázott, és az idő előrehaladtával, meg az elfogyasztott italok hatására azzal kezdtek szórakozni, hogy dobálták az asztaltársakat az ételdarabokkal. Puskint is eltalálta egy hölgy, mire ezt a verset mondta: Vü celjáli mnye tárélku, á pápáli prjámom gláz. Znácsit vü tyipér nye célká, rázresítye rákom vász. A vers egyik jelentése, hogy mivel a hölgy szemen találta, pedig valószínüleg a tányérját célozta meg, tehát nem egy célzóbajnok, engedje meg hogy megdobja egy rákdarabbal. A vers másik jelentését találjátok ki, segítségül elárulom, a célká szüzet is jelent, tehát a hölgy már nem szűz, a rákom vász pedig azt is jelentheti, hogy rák módjára, vagyis magyarul kutya testtartásban. A történet annyira tetszett Tóninak, hogy hosszú ideig köszöntésül használta a magyarnál sokkal tömörebb "rákom vász" kifejezést amikor találkoztunk, és még 20 év elteltével is emlegette a kitünő humort.

toni-vers-1.jpegAz Élet vagy halál című verset az egyik Tóni napon kaptuk Tőle, amit én olvastam fel az összegyült társaságnak. A beszkennelt kép nem nagyon olvasható, ezért leírom a verset, de helytakarékosság miatt nem versformában. (A négysoros bekezdéseket folyamatosan írom. Elnézést ezért a merényletért.) Aláírásként annyi látható: Szakály, Anglia.          Élet vagy halál          Uram, ma lettem nyolcvan éves Túl gyorsan múltak el az évek, Még oly sokat szeretnék tenni, Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.          A pár kis tervem, mi még lenne, Ha tán több időt igényelne, S egy év nem lenne elegendő, Add, hogy hadd legyek nyolcvankettő.        Jó lenne még sokat utazni, Ujabb helyeket látogatni, Halálom perce még tán várhat, Megérhetném a nyolcvanhármat?          Uram, Te látod a világot, Gyorsan jönnek a változások, Ha nem sügős, hogy magadhoz végy, Esetleg lehetnék nyolcvannégy.          És ahogy a technika halad, Sok újat lát, ki élve marad, Még oly sok minden ideköthet, Úgy örülnék a nyolcvanötnek.          Az emberiség sokat tehet, A világ oly csodás hely lehet, Jó annak, aki itt maradhat, Nem olyan sok az a nyolcvanhat!          Tudom, Uram, hogy sokat kértem, Hisz olyan szép lehet fenn az égben, S én mégis arról tervezgetek, Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.          Elfáradok a hosszú úton, El is kések majd sokszor - tudom, Tudasd velem, ha meggondoltad, Betöltöm-é a nyolcvannyolcat.          Addigra már oly sokat láttam, Emlékeimet regisztráltam, Míly nagy kár lenne, ha elmennék, Mielőtt nyolcvankilenc lennék.          Már igazán csak egyet kérek, Uram, ne vedd szemtelenségnek, Éveim száma kerek lehet, Ha meglátnám a kilencvenet.          És hogyha ezt már megengedted, S ezt a lépést értem megtetted, Neked már úgyis mind egyremegy, Könnyen lehetnék kilencvenegy.          Minden szemérmet félreteszek, Hogyha még egyet kérdezhetek, Tudom ez a kor hajmeresztő, De hadd legyek kilencvenkettő.          Úgy megszoktam az életemet, És hátha lesz még, ki megszeret, Ki pótolná elveszett párom, Ha lehetnék kilencvenhárom.          Addigra már reszket a kezem, De ha még helyén lesz az eszem, A magas kortól én nem félek, Megadod a kilencvennégyet?           A korra nincsen szabadalom, Számításom megtalálhatom, Ha őrködsz egészségem fölött, Akkor lehetnék kilencvenöt.          Manapság már hallani olyat, Emberekről készül másolat, Ezt talán én is megvárhatom, Segíts át a kilencvenhaton.          Ha még hirtelen meg nem halok, Kis vagyonkámmal rendben vagyok, Elég lesz talán még egy évig, Kihúzhatnám kilencvenhétig?          Hála Neked, nagy a családunk, Még pár dédunokát is várunk, Láthatnám őket? - ugye azt mondtad, Megadod a kilencvennyolcat.          Sok évet kaptam, nem egy-kettőt, Megköszönöm a sok esztendőt, És még kérem - tán el sem hiszed, A kilencvenkilencediket.          Még egy év és akkor valóban A népek azt mondhatják rólam, "Ez aztán szép kort ért meg, Hisz tegnapelőtt volt százéves!"          Uram, az életet Te adod, Úgy veszed el, amint akarod, Nem is zavarlak többet Téged, Ne vedd komolyan, amit kérek - Csak beszélgetni vágytam véled.  

Szegény Tóni! Sajnos még az első versszakbéli 80 éves kort sem érte meg, 76 évesen távozott.

 

Tóni lánya, Judit írta édesapjáról:

 

toni14.jpgMég néhány mondás aputól:

 „Feltörtünk, mint Óbudán a talajvíz.”

„Hogy rendes ember-e? Hát… Nem jár idegen temetésekre röhögni.”

„Ha már légvárat építesz, ne sajnáld a téglát!”

 Apu 1934-ben született. Édesanyja – húga születése után nem sokkal – tbc-ben meghalt. Édesapja az EVIG-ben volt esztergályos Kőbányán. A második világháború alatt a gyárat hadiüzemmé nyilvánították, ezért őt nem hívták be katonának. A háború után az utcán fogták el a szovjet katonai járőrök, és vitték el többéves jóvátételi munkára a donyecki szénmedencébe. Sokat éhezett, de mint mesélte, nem többet, mint a lakosság. Ezermester volt, a városban sokfelé hívták dolgozni. Két balalajkát faragott fogsága alatt, megtanult rajta játszani. Az egyiket apunak ajándékozta, amikor hazajött, és aput is toni13.jpgtanítgatta. (Ma is megvannak, de mi már nem tudunk rajtuk zenélni.) Betegen, lesoványodva jött vissza, és annyira került itthon minden kapcsolatot a hivatalosságokkal, hogy pl. nem igényelt nagyobb, komfortosabb lakást a tanácstól, amit pedig háromgyerekes munkásemberként valószínűleg megkapott volna. Visszament az EVIG-be, énekelt a Vasas Szakszervezet kórusában. A szoba-konyhás, komfort nélküli, udvari lakásban lakott haláláig. 62 évesen ment nyugdíjba, azt tervezte, hogy oldalkocsis motorjával, feleségével és unokájával kempingezni fog járni. Még abban az évben vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. Apu megkereste neki az elérhető legjobb orvosi ellátást, kétszer műtötték, majd 65 évesen meghalt. Az apa és fia sokban különböztek egymástól. Nem támogatta apu továbbtanulását, más focicsapatnak szurkoltak, mások voltak a politikai nézeteik, de aput mindig csak a legnagyobb tisztelettel hallottam emlegetni a szüleit, és valamennyi (szegényparaszti) rokonát is. A rokonság minden tagja nagyon büszke volt, hogy most már egy "mérnök úr"' is van a családban. Apu pedig összekötő kapocs volt a kislétai apai ág, a fülöpszállási anyai ág és a Pestre szakadt rokonok között. Mesélő takacs-anatal-kalocsa-1954-dec.jpgkedve, "öregapám bölcs ember volt" kezdetű sztorijai közöttük gyökereződnek.

Az általános iskolát Kőbányán és Fülöpszálláson végezte, a háború miatt megszakítással. Középiskoláját a  7. sz. Gépipari Technikum híradástechnikai tagozatán végezte. Technikusi oklevelével az Egyesült Izzóban helyezkedett el, ahol az elektroncsőgyártás fejlesztési területen dolgozott, és katonaideje letelte után, munka mellett nekivágott az egyetemnek. A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának híradástechnikai szakán 1965-ben szerzett gyengeáramú villamosmérnöki oklevelet.

Anyu 15 éves volt, amikor egy tánciskolában megismerkedtek, öt évig udvarolt, más lányra rá sem nézett, és anyu sem más fiúra. Közben katona is volt Kalocsán (ez a „Tito, a láncos kutya” korszak). A technikumi végzettsége miatt a híradósokhoz osztották be. Itt telefonközpontos lett. Kényelmes beosztás volt, a hadgyakorlaton kihúzta a kábelt, és elücsörgött az állásban. Sok katonatörténetet hallottam tőle a patakban történt nadrágmosásról, amikor a nadrág egyik szára kétszer lett átsikálva, a másik meg egyszer sem, a vasalás pedig a matrac alá fektetéssel történt. Túlélési technikákra (értsd: üzletelés a toni16.jpegtanyasiakkal) is szükség volt, amikor a havas téli pusztában volt többnapos gyakorlat, és nem érkezett meg a katonák után a hadtáp. (Béla: Tónitól hallottam, úgy kopogtattak be a parasztházba: "Kérek egy pohár vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom hol alszom ma éjjel." ) Anyut majd mindennap fel tudta hívni, amivel anyunak gyakran elég gondot okozott: az irodai kollégák előtt nem tudta, mit válaszoljon egy forró szerelmi vallomásra. Másnap pedig már ott volt látogatóban apu húga – nézze már meg, miért válaszolt Julika olyan kurtán-furcsán a telefonban, csak nem valaki más udvarol már neki?

A katonaságból átvett mondások a családi ebédek előtt az ÜT toni11.jpg(ügyeletes tiszt) előkóstolásához fűzött szöveg: „Elég meleg, elég sós, ehető!” Persze a tisztek nem ugyanazt ették, amit a legénység. (Béla: Én úgy ismertem katonakoromból: "Elég meleg, elég sós, ki lehet osztani!") Ebéd után pedig a közvélemény-kutatás: „Milyen volt az ebéd, elvtársak?” Mire a kötelező válasz: „Ízletes és bőséges!” Ezt általában a tökfőzelék után szokta elsütni apu. 1956 októberében szerelt le. Már mindenki hazament, de őt visszatartotta a századparancsnok, mert nem volt még kinevelt utód a telefonközpontba, aki pontosan tudta volna, hogy a szeretőnek és a feleségnek mikor van benn a százados úr, és mikor nincs. Így tanúja volt, amikor a szovjet csapatok elvonultak a főváros felé, és a toni17.jpegmagyar tisztikar tanácstalanul gondolkodott azon, hogy ezek most fegyverbarátaink vagy az ellenség. A nagy fejetlenségben apu egyszerűen elindult hazafelé, és kiderült, hogy a kőbányai tanácshoz már régen, a többiekével együtt megérkeztek a leszerelési iratok, és felvehető volt a személyi igazolványa. A forradalomban nem vett részt, a család tüzelő- és élelmiszer-beszerzéseit intézte. A Tungsram nem sztrájkolt, de akadozott a munka a tömegközlekedés leállása miatt – apu is csak ekkor nem ment be dolgozni. (Anyunak már kalandosabb volt ez az ősz, de ez nem tartozik ide.)

 Mesélte, hogy amikor kezdő mérnökként a Finommechanikai Laboratóriumban megtervezett egy készüléket, elment a fóti műhelybe, ahol a prototípust legyártották, és mielőtt még belevágtak volna, megnézte, mit szólnak az öreg szakik a tervekhez. Ha nagyon csóválták a fejüket, meghallgatta a véleményüket, átgondolta a dolgot, és javított a tervein. Neki így elsőre működött minden...

toni18.jpegA munkát és a családot igyekezett elválasztani egymástól. Anyu csak akkor ismerte meg a kollégákat, amikor nyugdíjas korában eljöttek névnapot köszönteni (én még akkor se, mert már nem laktam otthon), de tudom nagyon fontos volt neki, hogy ennyien szeretik.

Anyu kollégái is kedvelték, gyermekkoromban rendszeresen jártunk velük túrázni. Anyu a TÜKER-nél könyvelt, a vállalat a KPVDSZ-hez tartozott, és a KPVDSZ Vörös Meteor SE turista szakosztályával jártunk vasárnaponként túrázni, évente kétszer pedig többnapos nagytúrákon barangoltunk be egy-egy hegységet. Apu és a túravezető Elemér híresek voltak a "rövidítésekről", amikor Elemér átadta a vezetést ugyancsak túravezető feleségének, és ők ketten elindultak keresni egy rövidebb utat. Elemér a világháború alatt pilóta volt, úgy ismerte az országot, mint a tenyerét. Természetesen mindig később értek célba, de volt náluk ehető gomba, jogos érvek az „eltévedés” mellett, és rengeteg kalandos történet az útközben elijesztett vaddisznókról és egyéb veszélyekrőltoni19.jpeg. Ha a vasútállomáson várakozni kellett, mert lekéstük a tervezett vonatot, apu mindig kitalált valami játékot, amivel elbolondította nemcsak a gyerekeket, hanem az egész társaságot. A mi egyesületünk tartotta karban a Holdvilág-árok turistajelzéseit. Aputól tanultam, hogyan kell lépni, ha lejtőn lefelé megyünk, hogyan osszuk be a túrán a pihenőidőt, az ivóvizet. Velem mindig komoly volt, engem mindig tanítani akart. A sakk-tanítást például a végjátékkal kezdte. Azóta sem tudok sakkozni, de tudom, hogy lehet kihasználni a végjátékban az oppozíciót. Nem tudott röviden magyarázni, mindig Ádámtól-Évától indult, így hamar úgy döntöttem, hatékonyabb, ha magam jövök rá egy-egy probléma megoldására. Akkor viszont nagyon büszke voltam rá, amikor img-0878.jpegkirándulni vitte az osztálytársaimat, és mindenki engem irigyelt erdőjáró, sokat viccelő apukám miatt.

A Béla által említett „Iljusin”-ról: apu elég rosszul vezetett, és szerelni sem szerette az autót, pedig akkoriban saját munka nélkül nehéz volt üzemben tartani egy lestrapált járgányt. Víkendházat sem akart venni, de üdülni minden évben elmentünk valahova. Külföldre csak egyszer: 1968-69 fordulóján kaptunk egy szakszervezeti beutalót a Magas-Tátrába, apun kívül senki nem merte bevállalni abban az évben(!), pedig általában sorban álltak érte.

A kisgyerekekkel nagyon tudott bánni. Sámliból lovacskát képzelni, cérnából, gombból brúgattyút csinálni, egy madzaggal bűvészmutatványokat csinálni tőle tanultam meg. Amikor 17 évesen először udvaroltak nekem, apu kinézett a konyhaablakon a rám váró fiúra, aztán rám, és img-1307.jpegazt mondta: "Ha akarod, lemegyek, és elküldöm, jó?" Nem akartam... Később már hallottam olyat is: "Veled vitatkozni, vagy a lóval imádkozni, egyre megy." Kamasz koromtól már nem nagyon találta meg velem a hangot, inkább anyuval beszéltem meg a dolgaimat, de mindig tiszteletben tartotta minden döntésemet, akkor is, ha ő maga nem értett vele egyet. Ezt nemcsak én érezhettem így. Katolikus nagymamámat elkísérte a templomba, mert szüksége volt apu segítségére, és ő tiszteletben tartotta a mama hitét. Pedig ő maga református volt, és a konfirmációja óta nem járt rendszeresen templomba. A nagymamám és az anyukám kívánsága volt a templomi esküvő és az én keresztelőm, amit ugyancsak teljesített. Nem tudok róla, hogy emiatt valami politikai hátrány érte volna. Az 50. házassági évfordulón, 2007 tavaszán nálunk gyűlt össze az egész család, unokák, vejek, és anyu img-1328.jpegkívánságára a templomban is megújították 50 évvel korábbi fogadalmukat. Apu végigszipogta az egész szertartást. Itt találkozott újra évtizedes szünet után gyerekkori barátjával, a keresztapámmal, akivel Kőbányán együtt birkóztak a Törekvés SE-ben. Ezt úgy szokta emlegetni: "Ígéretes tehetség voltam, és az is maradtam..."

Én hamar férjhez mentem, 22 évesen elköltöztem otthonról, de amennyire meg tudom ítélni, anyuval mintaszerű házasságban éltek 53 éven keresztül. Apunál ez volt a veszekedés: "Julis, ha nem hallgatsz el, elcseréllek egy kecskére, az legalább tejet ad." Anyu pedig elnevette magát, és elhallgatott. Anyai nagypapám 1977-ben meghalt, de szintén velünk lakó nagymamám sokáig élt, 1996-ban, 89 éves korában halt meg, és apu nagy türelemmel vigyázott rá. Mivel hamarabb nyugdíjba img-3128.jpegment, mint anyu, beletanult a konyhai munkába, szívesen sütött-főzött, csak a mosogatással várta meg anyut. Vigyáztak egymásra, ennyi év után már kitalálták egymás gondolatát. Nagyon hiányzik mindnyájunknak, elsősorban anyunak.

Üdvözlettel:  Judit

Judit szövegével kapcsolatban jutott eszembe, hogy Tóni birkozó multjából két tanulságot mutatott meg nekem, amit továbbadtam a fiamnak is. Az első, hogy a földön fekve sem reménytelen a helyzet, mert egy speciális lábgáncs-rugás kombinációval harképtelenné lehet tenni az álló ellenfelet. A másik, hogy egy erős férfi legugolva könnyedén felemel a nyakával egy széttett lábbal álló valakit. De ha az álló ember egy kicsit előredől, lehetetlen img-3132.jpegfelemelni. Fogadásokat lehet ezzel nyerni.

Judit szövegében a brúgattyú: régi, fa cérnaspulni széleit be kell vagdosni, közepén befőzőgumit átfűzni, egyik oldalán rögziteni, másik oldalán ceruzát kell átfűzni. A ceruzával körbetekerve a gumi-motort fel kell húzni. Asztalra téve elengedni: a spulni a bevágások miatt ropogásszerű hangot adva elindul, maga után húzva a ceruzát. Régi gyerekjáték, abból az időből, amikor még nem vették a játékokat, hanem otthon készítették.

Miklós fiamnak is Tóni mutatta meg a ceruzás-kabát gomblyuk trükköt. Egy egész ceruzát egyik végén ki kell fúrni, vagy vájatot kell belevágni. Egy akkora spárgahurkot kell rákötni, hogy még éppen ne lehessen a ceruzán keresztülhúzni. Egy gomblyukba (ha az illető nem néz oda) bele lehet fűzni. Csak akkor lehet levenni, ha az illető ismeri azt a trükköt, hogy a gomblyuk szélességét kell a levételhez kihasználni.

 

Mellár Pisti küldte a következőket:

Én évekig ültem Tónival egy irodában (pontosabban két, irdatlan nagy, egymásba nyíló szobában ültünk). Számtalan aforizmáját hallottam, és a görcsös faágnál is fább viccét viseltem el. Vissza kell idézzem a történeteket, vicceket, de ígérem, ha eszembe jut valami érdemleges, megírom. Névvel közölheted. Most elsőre itt vannak ezek.

Mindig különc voltam, nem bírtam a konvenciókat, a regulákat nagyon rosszul tűrtem. Egyszer Tóni is kiakadt valami dolgomon, és azt mondta, okulásul elmond egy tanmesét. Így szólt:img-3139.jpeg

Te Pisti! A birkanyájban úgy kell ballagni, ahogy a többi birka halad. Oldalra tartani nem tudsz, mert ott van a többi állat. Ha gyorsabban mész, az orrod a másik fenekébe ér. Ha lassabban, a te fenekedbe ér a másik orra. Na ez a helyzet.
Pár másodperc múlva úgy gondoltam megvan a megoldás, és azt mondtam Tóninak, akkor otthagyom a nyájat. Ezt a reakciót várhatta, mert lecsapott a poénnal: hülye vagy, akkor megzabálnak a farkasok!

A legszálkásabb favicce, amit rendszeresen előadott: megkérdezte a beszélgető partnertől, melyik városban lakik, vagy hol született, és azt mondta, ennek a városnak maga Árpád vezér adta a nevet egy országjárás alkalmával. Emlékszem, mikor először hallottam tőle éppen ÉRD volt az aktuális város. Tehát a történet:

Árpád vezér a kíséretével megáll egy szép vidéken és kérdezi a csatlósokat, mi a hely neve. Még nincs neve, volt a válasz. Árpád kiáll a ló nyergéből, körülnéz és szól: Sok itt a kecske, meg a mét, legyen ez itt Kecskemét. Így is lett. Aztán tovább mentek, ismét megállnak, Árpádnak ez a hely is tetszik, kérdi mi a neve. Még ennek sincs neve hangzik a válasz. Megint kiáll a nyeregből és mondja. Sok itt a kecske, meg a mét, legyen ez itt Kecskemét. Ilyen már van vezér, mondja az alattvaló. Mire Árpád: Jó! Akkor legyen ÉRD.

Tóni mondása: Jobb valaminek a fele, mint semminek a kétharmada.

Falus Jani mesélte:

A hetvenes évek közepén a GAZ-zal jártam. Egyik alkalommal Tóni bácsival voltunk vidéken. (Béla: A GAZ-ról jutott eszembe, hogy a rugózás nélküli, ponyvás, résekkel záródó katonai járművet télen nem lehetett fűteni, még nyáron is kínszenvedés volt vele járni. Öreg is volt, de nem volt meg a leadáshoz szükséges kilóméter. A faterem melletti "tanteremben" a Porga Bandiék vezetői engedéllyel napokig tekerték fúrógéppel a km-óráját, hogy végre megszabadulhassunk a rozsdaboglyától.) Hazafelé kukoricatáblák mellett vezetett az út, és éppen értek a szemek. Tóni bácsi szólt, hogy álljunk meg valahol, mintha dolgunkat végeznénk, és törjünk le pár csövet, a GAZ hátuljában elfér. Egy alkalmas helyen megálltam. Tóni bácsi körülnéz, és azt mondja itt nem jó, mert ott a távolban van egy ház, meglátnak és a GAZ sebességét nézve még gyalog is utolérhetnek. Továbbmentünk. Egy másik helyen megálltam. Tóni bácsi: Itt sem jó, mert ott egy ház, megláthatnak. Ez így ment még három-négy helyen, míg felértünk Pestre. Tóni bácsi kifakadt: A fene egye meg, hogy minden kukoricatábla mellé építettek egy házat.


 

 

  Mindenkit kérek, hogy juttassa el hozzám, ha van Tónival kapcsolatos hasonló története, amit nevének feltüntetésével, vagy kérésére anélkül közölhetek. Ha nem Tóniról szól, de érdekes, az "Emlékek másokról" részben tudnám felhasználni. Képeket (pl. sportnapokról, kirándulásokról, összejövetelekről) is szívesen fogadok. A küldő-közreműködők jutalmat kapnak.

Címem: matebelamunkakukkkacg m a i l plusz a pont com kiegészítés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  (A reklámokat az e-oldal üzemelteti. Nekem csak annyi a hasznom, hogy így lehetséges a weboldal ingyenes használata.)

 

 

 

 

a